Igen. Már megint ő. (Szándékosan kis betűvel. Ennyire “tisztelem”) Életem megkeserítője. A NEMEZISEM. Sajnos gyűlölöm. És jól esik “belerúgni”. Meg az is jól esik, ha valami nem alakul jól az életében. Megérdemli. Piszkosul sok mindenkinek ártott. Piszkosul sok mindenkibe taposott már bele. Szóval megérdemeli, hogy – sajnos csak – néha vele is történjen vmi rossz.

Most épp annak örülök, hogy bár kényszerből visszaveszik dolgozni, nem jók a kilátásai. Nem vágynak rá 😀 A részlegét is már rég felszámolták. Mehet másik divízióba, próbaidőre 😀 És alig lehet HO-ban. (Amit én amúgy is utálok.) De hát ő kényelmes. Meg hypochonder. Meg qrv@ praktikusnak gondolja magát, pedig csak körülményes. Meg rohadtul azt hiszi, hogy qrv@ okos, mindenkinél okosabb. Pedig csak egy x@ros bölcsész.

Ennyi…. Szívjál csak. Utazzál napi 3 órákat. Próbaidőzzél, aztán rúgjanak ki. Aztán menj oda dolgozni, ahol hízna a májad. És majd jól megtudod, milyen az, amikor SEMMIT nem csinálhatsz úgy mint előtte, mert tiltják, és mert tudod, hogy MINDENT látnak, hallanak. Ja…. Én is dolgozhatnék ott. De minden alkalommal elvetem, mert nem alkuszom. Én szabad akarok maradni. Te sosem voltál az. Aki hívő, az eleve nem szabad. Megérdemled.

És továbbra is rosszat kívánok neked. Amiért GYŰLÖLÖM MAGAM. Azért még jobban, hogy olyanoknak is rosszat kívánok, akik azt sem tudják, hogy létezem. De neked a legfontosabbak és tudom, hogy az fáj neked a legjobban, ami nekik is. De most akkor is jól esik….